Sziasztok! Hosszú idő után ismét visszatértem, méghozzá nem is akármivel, hanem Suzanne Collins legújabb regényével.
A becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.
Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.
Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.
Véleményem/Összegzésem: (Nyomokban spoilert tartalmaz!)
Nagyon izgatott voltam, amikor először hallottam az újabb Éhezők Viadala kötet érkezéséről, bár egy kicsit csalódott is, amikor megtudtam, hogy ez egy előzménykötet lesz. Szívesebben olvastam volna inkább arról, hogy mi történt a forradalom után. Ez az érzésem csak tovább fokozódott, amikor kiderült, hogy az új rész Snow elnök fiatalkoráról fog szólni. Az igazat megvallva be kell ismernem, hogy kellemesen csalódtam a könyvben, sőt az utóbbi idők nagy kedvenc olvasmánya lett nálam.
A történetet Coriolanus Snow szemszögéből ismerjük meg, aki az Akadémia végzős tanulója, egyetemre készülődik és a Kapitólium egyik legnagyobb múltú családjának az örököse. – Akármilyen furcsának is tűnik, de könnyű azonosulni a főszereplővel, hiszen egy kedvelhető oldaláról mutatja be az írónő, már az első fejezettől kezdve. – Azonban hamar kiderül, hogy a Snow család már rég nem az egykori fényében tündököl, sőt igenis szűkölködik és a fiú élete tele van lemondással, nélkülözéssel. Ugyanakkor mindezek ellenkezőjéről igyekszik a külvilágot meggyőzni. Ő a háború egyik legnagyobb vesztese, hiszen nemcsak a szüleit, de még a vagyonukat is elvesztette, mivel a felkelés a 13. Körzetből indult, ahol Snowék befektetései voltak.
Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a regény megint egy Éhezők Viadala köré épül. Hamarosan kezdetét veszi a 10. viadal és összehasonlítva a 74.-el, hát eléggé gyerekcipőben jár még. Persze a résztvevők kisorsolása a szokásos, vagyis minden körzetet 1 fiú és 1 lány kiválasztott képvisel. Azonban ez az első olyan viadal, melyen bevezetésre kerül egyfajta nagy újításként a mentorrendszer. Ez azt jelenti, hogy minden kiválasztott egy végzős akadémiai diákot kap maga mellé, akinek az lesz a feladata, hogy megismerje, majd egy TV adás keretén belül bemutassa mentoráltját Panemnek. Ez többé – kevésbé sikerül is, habár egy valaki kiemelkedően teljesít. Nem szeretnék mindent lelőni, így itt most egy kicsit visszafogom magam, térjünk ki a versenyzőkre.
Nos, mindenki különböző adottságú, persze vannak erősebbek, valamint gyengébbek is. Minden körzetnek megvan a maga híre, legyen az jó vagy rossz. Coriolanus kifejezetten nagyot csalódik, mikor megtudja, hogy a tizenkettedik körzet lány versenyzőjét kapja. Ezt a körzetet a legek legaljaként tartják számon, a résztvevőik hamar ki szoktak esni. Azonban most egy rendkívül talpraesett és okos lány kiválasztottja lesz a körzetnek, méghozzá Lucy Gray Baird személyében, aki egy szempillantás alatt elbűvöli a Kapitóliumban élőket. Szövetségre lépnek Coriolanussal és a fiú mindent megtesz, hogy a lányt életben tartsa. (Részletek a könyvben)
Kik vették körül a fiút? – Hirtelen eszembe jutott egy mondás: „Ki kivel hál, olyanná vál”. Ez teljesen igaz a mi Snow elnökünkre is. Persze tény, hogy a kezdetektől fogva a viadal mellett volt. Úgy gondolom, hogy a körülötte lévők nagyban meghatározták személyiségének a kialakulását, vagy inkább átalakulását, fejlődését. Kezdetben egyáltalán nem egy gonosz és rosszindulatú fiú volt, sőt kifejezettem kedvelhető, ahogy ezt már fentebb említettem. Coriolanus nagymamájával, a „Nagymádámmal” és az unokanővérével Tigrissel él együtt. Minden reggel Panem himnuszára ébred a Nagymádám „szólójában”. Komolyra fordítva a szót; a család részéről igen nagyok az elvárások irányába. Úgy hiszik, hogy egy napon majd elnök lesz és akkor a családjuk újra felvirágzik. Ez igen nagy nyomást, valamint egy megfelelési kényszert helyez a vállára. Az Akadémián felkelti a főjátékmester dr. Gaul figyelmét, aki szemmel tartja a fiút és nagyban befolyásolja az életét. Ez a nő aztán ért hozzá, hogyan kell az embernek a legsötétebb oldalát előcsalogatni. (Ugyanakkor számomra nem volt ellenszenves, sőt végig Hetty-re emlékeztetett az N.C.I.S. Los Angeles-ből.) Szintén mindig a fiúval volt Sejanus, aki a második körzetből érkezett és az apja hatalmas vagyona miatt éltek a Kapitóliumban. Sem Sejanus, sem pedig Anyuka (Mrs.Plinth) nem szerette ezt az életet, mindketten visszavágytak szeretett otthonukba. (Még az is meglehet, hogy Sejanus ezen vágya teljesült.) Highbottom dékánra nem szeretnék külön kitérni. Ő számomra roppant ellenszenves volt és ezért nem vagyok hajlandó ettől több betűt pazarolni rá!!! Itt azt szerettem volna valamelyest szemléltetni, hogy a körülöttünk lévők igenis nagy befolyással vannak ránk/ rá is. Egyszerre tudják a legjobbat és legrosszabbat is kihozni az emberből.
Egy nagy részt direkt átugrok és nem fogok kitérni rá, mivel az egy hatalmas spoiler lenne, de az egyik legnagyobb fordulat volt a regényben. (Ez a 3. rész) Az ember azt hinné, hogy OK. Happy End!, de nem. Sőt mekkora NEM!!! Jó bocsi, de tényleg nem akarok spoilerezni. Szóval, ennek a résznek a vége is egy hatalmas nagy változás, ami Snow karrierjét és későbbi életét illeti.
Végezetül szeretném hozzátenni, hogy mindezektől függetlenül nem lettem Snow párti, hiszen a könyvben nem egy tettben ott van már a későbbi személyisége is, aki rengeteg aljas dolgot követett el, hogy a hatalmat megszerezze, illetve meg is tartsa. Azonban úgy gondolom, hogy csak azért lehúzni a könyvet, mert az elnökről szól és még jó színben is tünteti fel egyáltalán nem fair. Ez igenis egy remek, hiánypótló alkotás.
Köszönöm, hogy elolvastad! Nekem nagyon tetszett ez a könyv, egy percig sem unatkoztam, mialatt olvastam. Volt, hogy a késő estémbe is belenyúlt, annyira belefeledkeztem az oldalakba. Azt gondolom, hogy mindenképpen megér egy esélyt, függetlenül attól, hogy olvastad-e már a trilógiát vagy sem. Ez egy teljesen más világ, de persze vannak közös vonásai a trilógiából már jól ismert életvitellel. Nagyon örülök, hogy 400+ oldal és egy pár nap erejéig újra visszatérhettem Panem világába. Majdnem beékeltem, hogy csodás, de na a valóságban nem élnék benne olyan szívesen, mint ahogy olvastam.
Saját konspirációk:
- Csak nekem tűnt úgy, hogy egy balladai homállyal zárult a történet? Collins sejteti, hogy mi történt, vagy fog nagyon hamar megtörténni, de mégsem írta le.
- Amennyiben jól emlékszem vissza, a trilógia harmadik részében egy Tigris nevű ruhatervező bújtatta Katnisséket a Kapitóliumban. Ebből arra következtetek, hogy valaminek történnie kellett közte és Coriolanus között.
- Lucy Gray-től származik a bitódal, ami ironikus módon a lázadás egyik dala lett. Szegény Snow. Na meg a fecsegőposzáta lett a forradalom jelképe, ami szintén Lucy volt.
Jól van, nem fejtegetem itt tovább, hogy mi volt, hogy volt, egyszerűen nagyon szerettem ezt a könyvet és olvasd el Te is! 😊
P.S. „A hó mindig felül landol.”
