Filed in #afellegekben #forthethrone #GOT 2019 George R. R. Martin Könyv május mooviefanatics Read&Speak Rsblog season8 sorozat Trónok Harca

Egy korszak vége – Trónok harca S08E06

OLVASÁSI IDŐ: KB. 4 perc

Hat hete, igen már 6 hete, hogy megnéztem a 8. évad 1. részét. Nagyon izgatott voltam, hiszen a 7. évad után mindennél jobban vártam a befejezést. Vegyesek az érzelmeim, viszont összességében egy lezárt történetről beszélhetünk. Az utolsó rész spoileres beszámolójával érkeztem mára!

A 2011-ben indult és az egész világot meghódító sorozat 2019 májusában végleg véget ért. Ez idő alatt számos díjat és elismerést zsebelt be. Szemtanúi lehettünk Daenerys felemelkedésének, aki felszabadította a rabszolga öbölt és végül elérte az álmát. Ennyi árulást, ármányt és intrikát még egy sorozatban sem láthattunk. A rendezők részről részre tették el láb alól a főszereplőket. Ezért is volt olyan kiszámíthatatlan az egész, mikor már épp megkedveltél valakit a következő részben nagy valószínűséggel kinyírták. Az évadok során 5 kedvenc főszereplőm volt.(Daenerys, Missandei, Jon, Tyrion és Cersei) Mindannyiuknak fontos szerepük volt az események alakulásában és a sorozat főbb mozgató rugói voltak. Úgy gondolom itt az ideje összefoglalni, hogy mi is történt a 6. részben.

  • Sikerült Királyvárat elfoglalni. A városból nem sok minden maradt, a lakosság nagy része elégett, míg a házak leomlottak.
  • Tyrion megkeresi testvéreit, pontosabban arra kíváncsi, hogy sikerült-e megszökniük. Az egyik legfájdalmasabb jelent volt, amikor megtalálta Jaime-t és Cersei-t a romok alatt.
  • Szürke Féreg, akire az előző bejegyzésben külön nem tértem ki, de ritka barbár magatartásról tett tanúbizonyságot, ami érthető, ha azt vesszük figyelembe, hogy Missandei haláláért áll bosszút. Ezt a viselkedést most is folytatta, amikor az elejtett Lannister katonákat is kivégezte.
  • Tyrion lemond a segítő címről és nyíltan szembefordul a királynőjével. A „beszédét” én egy kicsit még kiegészítettem volna.
  • Jon meglátogatja őt a fogságban, majd számon kéri Dany-t. Az új világ megteremtéséről beszélnek, hiszen a győzelem után a királynő egyértelművé tette, hogy folytatni fogja a világ felszabadítását. Ezután Jon leszúrta Daenerys-t.

  • Az ezt követő jelenet, szerintem az egyik legmeghatóbb pillanata volt ennek a résznek. Drogon megérezte azt, ami történt és kiderült, hogy a sárkányoknak is vannak érzései. Persze ezt már korábban is tudtuk. Csakhogy ne menjünk olyan messzire, mikor Dany Jorah felett térdelt, Drogon a szárnyai alá vette.
  • A következő jelenetben már összeültek Westeros leghatalmasabb urai és úrnői, hogy megvitassák a királyság sorsát. Bran lesz immár a Hat Királyság ura és védelmezője, mivel Észak Sansa vezetésével független királysággá alakult.

  • Megkezdődik a város helyreállítása. Sam lesz az új nagymester, Tyrion a segítő. Bronn megkapta Égikertet, Davos a hajózásért felel. Brienne megbocsájtott Jaime-nek és befejezte a történetét a Nagy könyvben.
  • Ezzel a résszel végleg lezárult A tűz és jég dala.

Véleményem szerint nem azt a befejező évadot kaptuk, mint amit reméltünk, viszont az utolsó részből igyekeztek kihozni azt, amit csak lehetett. (Az ott felejtett vizes flakontól eltekintek!) Hiányozni fog a sorozat, még az is meglehet, hogy a későbbiek során újra fogom nézni az összes évadot. Sajnálom, hogy Jon és Daenerys ilyen sorsra jutott, igazán többet érdemeltek volna. A többi karakter annyira nem fog hiányozni. 😀

Legikonikusabb jelenetek:

  • Daenerys megérkezése, mikor Dorogon felszállt mögüle, akár csak egy halálhozó angyal, úgy nézett ki, bár eléggé ütős volt.

  • Amikor Tyrion ledobta a kitűzőjét. „felmondott”
  • A vastrón elolvasztása. – Itt felmerült bennem, hogy minden hiába volt. Amiért mindenki küzdött az csak úgy egyszerűen elolvadt, megszűnt létezni. 
  • Sansa megkoronázása. (Szerintem béna lett a koronája és nem adtam volna neki saját trónt. Az ő karaktere azonban az egyik legnagyobb változáson ment keresztül. A kis törékeny leányból egy erős és határozott úrnő lett.)

Nem tudom,Ti hogy vagytok vele, de bennem maradtak megválaszolatlan kérdések.

Jon – Honnan tudták meg, hogy ő volt a tettes? Mi lesz vele ezután? Lehet, hogy a falon túl építgeti saját birodalmát.

Arya – Westerostól nyugatra indult felfedezni. Sok sikert hozzá!

Dany-Drogon – Utoljára akkor láthattuk őket, amikor Drogon elvitte Daenerys holttestét. Nem tudni, hogy hová vitte, mint ahogy azt sem, hogy a későbbiek során visszafog-e még térni Westerosba.?

Köszönöm, hogy elolvastad!

ˇˇKÖNYVES IDÉZETEKˇˇ