Van, hogy egy előzmény nem azért hív vissza, mert hiányzik a történet, hanem mert kíváncsiak vagyunk, hogyan lett valakiből az, akitől annyira féltünk. A mai #20Péntek20Film kihívásban pontosan ilyen filmet hoztam: Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladáját (2023), Francis Lawrence rendezésében.

Ha régóta követed a blogot, tudhatod, hogy a könyvről még 2020-ban írtam. Őszintén bevallom, akkor kicsit csalódott voltam, amikor kiderült, hogy új Éhezők Viadala-kötetet kapunk, de nem a forradalom utáni világról, hanem Snow elnök fiatalkoráról. Szívesebben olvastam volna arról, mi lett a lázadás után. Aztán a regény az utóbbi évek egyik nagy kedvence lett nálam, és elolvasása után ugyanazt éreztem, mint amikor a végére értem: hogy ez igenis hiánypótló alkotás.

Most, amikor végre a filmről írok, nagyjából ugyanott tartok. Nem tévedtem sokat.

Egy rövid emlékeztető

A tizedik Éhezők Viadala előtti reggelen járunk. A tizennyolc éves Coriolanus Snow a Kapitólium egykor hatalmas családjának sarja, akiknek azonban a háború után szinte semmijük nem maradt, csak a látszat. A fiú élete nagy dobására készül: az Akadémia új mentorrendszerének köszönhetően esélye van arra, hogy a mentoráltjából győztest faragjon, és ezzel visszahozza a Snow-ház régi dicsőségét.

Az esélyek azonban nem neki kedveznek. Megalázó megbízást kap: a 12. körzet lány kiválasztottját, Lucy Gray Bairdet kell mentorálnia, a legaljának a legalját. Hamar kiderül azonban, hogy Lucy Gray nem olyan, mint a többiek. Talpraesett, okos, és egy énekével képes magával ragadni egy egész termet.

Ami a regényből a vászonra került

A hármas felosztás. A könyv három részre tagolódik, és a film is megtartja ezt a szerkezetet. Eleinte furcsának tűnhet, hogy a film végén még mindig történik valami, de a regény olvasója pontosan érti, miért. A harmadik rész fordulata a filmben is nagyot üt, és ugyanúgy az egyik legfontosabb eleme az egész történetnek. Spoilert most sem adok, de aki olvasta a könyvet, tudja, miről beszélek. Aki pedig nem, annak azt mondom: a „Happy End“ érzése itt tényleg becsapós.

• A korai Viadal. Az egyik dolog, amit a könyvnél is imádtam, az az volt, hogy a tizedik Viadal még mennyire gyerekcipőben jár a 74.-hez képest. Nincs csillogás, nincs szponzorrendszer, nincs látványos aréna. Ez a film képeiben is látszik, és szerintem ez adja a történet hitelességét. A Viadal itt még nem szórakoztatóipar, hanem nyers büntetés. A mentorrendszer pedig az első lépés afelé, hogy azzá váljon.
• A szereplők. A könyvnél a „Ki kivel hál, olyanná vál“ mondással foglaltam össze Snow környezetének hatását. Ez a film egyik legerősebb vonulata is. A Nagymádám elvárásai, Sejanus lelkiismerete, dr. Gaul hideg számítása és Highbottom dékán ellenszenve mind formálják őt. A könyv olvasása közben dr. Gaul végig Hetty-re emlékeztetett az N.C.I.S. Los Angeles-ből, és ez a film alapján is megmaradt: valaki, aki pontosan tudja, hogyan kell előcsalogatni az emberből a legsötétebb oldalát.
• A zene. Lucy Gray dalai itt nem díszletek, hanem a történet gerince. A bitófa dala (The Hanging Tree) a filmben kapja meg azt a jelentést, amit a könyv olvasása közben csak képzeltem. És ahogy a könyvnél is megjegyeztem, ironikus, hogy éppen ez a dal lesz később a lázadás egyik hangja.

A „saját konspirációim“ a filmben

A könyves cikkemben három feltevést is megfogalmaztam, nézzük, mi lett belőlük:

• Balladai homály. A regény úgy zárult, hogy Collins sejtet, de nem mond ki mindent. A film is hagy a nézőre kérdéseket, és szerintem ez a helyes megoldás.
• Tigris. Azt írtam, hogy ha jól emlékszem, a trilógia harmadik részében egy Tigris nevű ruhatervező bújtatja Katnisséket, ezért valaminek történnie kellett közte és Coriolanus között. Ebben a filmben Tigris már a fiú unokanővéreként, a család része, és sokkal többet látunk belőle, mint a regényben sejtettem.
• A fecsegőposzáta. Lucy Gray dala és a madár is ott van a lázadás jelképei között. Szegény Snow.

Amit változatlanul vallok

Ahogy a könyvnél, a filmnél sem lettem Snow-párti. A történetben nem egy tettben ott van már az a Coriolanus, akit később az elnökként ismerünk meg, és minden lépése egyre jobban elvezet oda. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a filmet sem szabad azért elutasítani, mert a későbbi főgonosz a főszereplő. A történet nem akarja szimpatikussá tenni őt. Azt mutatja meg, hogyan választ egy fiú újra és újra a hatalom és az emberség között, és hogyan válik rossz döntéseiből személyiség.

KIEMELT AJÁNLÓ

Tény, hogy a film hosszú, és akinek a regény lassabb tempója nem tetszett, annak a vásznon is lehetnek hullámvölgyei. Én viszont a könyv olvasásakor sem unatkoztam egy percig, és a film megnézése közben sem.

Összegzés

Az Énekesmadarak és kígyók balladája nem csak a trilógia rajongóinak szól. Egy olyan világról mesél, amelyben a hatalom ára az emberségünk, és amelyben a hó mindig felül landol.

Ha olvastad a könyvet, a film szerintem jó kiegészítés. Ha nem, mindenképp megér egy esélyt, függetlenül attól, ismered-e Katniss történetét.

P.S. „A hó mindig felül landol.“ – és hamarosan kiderül, mit hoz a Panem-saga következő fejezete, mert jövő héten, november 19-én érkezik a hazai mozikba Az éhezők viadala: Az aratás hajnala, amely 24 évvel Katniss első viadala előtt játszódik, és Haymitch Abernathy fiatal éveit mutatja be.

Kiemelt kép: Lionsgate