Mi történik akkor, amikor három nő rájön, hogy ugyanazt a történetet élték át, csak éppen három teljesen különböző életben? Van, amikor egy válás mindent összetör, és van, amikor éppen a válás után kezdődik el valami új. Az elvált nők klubja (eredeti címén: The First Wives Club) pedig pontosan erre a felismerésre épít – csak természetesen egy jó adag humorral, csípős beszólással és némi édes bosszúval megfűszerezve.
Az 1996-os film a mai #20Péntek20Film kihívás állomása, és bár lassan harminc éve készült, meglepően sok olyan témát dob fel, amiről ma is bőven lenne mit beszélni.
Három nő, egy közös történet
Annie, Brenda és Elise egyetemi éveik alatt elválaszthatatlan barátnők voltak, az élet azonban idővel külön utakra sodorta őket. Egy régi barátnőjük halála hozza újra össze a három nőt, és hamar kiderül, hogy egyikük házassága sem éppen úgy alakult, ahogy annak idején elképzelték.
A férjek ugyanis – ki így, ki úgy – fiatalabb nőért hagyták ott őket.
És itt indul be igazán a történet.
Együtt viszont olyan energiát adnak a filmnek, amit nagyon nehéz nem élvezni.
Amikor a válás nem a történet vége
A film egyik legérdekesebb része számomra az, hogy a történet tulajdonképpen nem is a válásról szól.
Hanem arról, hogy mi történik utána.
Mindhárom nőnek szembe kell néznie azzal, hogy hosszú éveken keresztül egy kapcsolat, egy család vagy éppen a férje karrierje köré építette fel az életét. Amikor pedig ez egyik pillanatról a másikra eltűnik, ott marad a kérdés: akkor most ki vagyok én?
És talán pont ezért működik még ma is a film alapötlete.
Mert a bosszú csak a felszín. Alatta sokkal inkább az önbecsülés visszaszerzéséről, az újrakezdésről és arról szól, hogy néha egy nagyon rossz helyzetből is lehet valami egészen jó dolgot kihozni.
Na jó, de azért bosszú is van
Persze ne csináljunk úgy, mintha ez valami komoly válásdráma lenne. 😄
A három nő ugyanis nem egyszerűen leül egy kávé mellett megbeszélni a problémáit. Elhatározzák, hogy visszaadnak valamit abból, amit az exférjeiktől kaptak.
És innentől kezdve indul a haddelhadd.
Ez utóbbi különösen Elise történetében jelenik meg, hiszen ő színésznőként folyamatosan azzal szembesül, hogy Hollywood mennyire máshogy kezeli a női öregedést. A film erről néha meglepően élesen beszél, még akkor is, ha közben végig megmarad könnyed vígjátéknak.
Ami igazán jó benne: a barátság
Ha azonban egyetlen dolgot kellene kiemelnem a filmből, az nem is a bosszú lenne, hanem a barátság.
Mert Annie, Brenda és Elise valójában egymásnak köszönhetően kezdenek újra talpra állni.
Mindhármuknak megvan a maga problémája, a maga bizonytalansága és a maga sérülése, de együtt valahogy könnyebb lesz minden. És ez az, amitől az egész történet sokkal szerethetőbbé válik, mint egy egyszerű „csajok bosszút állnak az exeken” film.
A három színésznő között ráadásul tényleg működik a kémia. Nem véletlen, hogy már a film korabeli kritikái közül több is éppen az ő hármójuk összjátékát emelte ki.
És akkor jön a zene…
Van egy jelenet, amit szerintem azok is ismernek, akik magát a filmet talán már régen látták.
Lesley Gore 1963-as dala, a You Don’t Own Me a film végére szinte az egész történet összegzésévé válik. Nem véletlenül: a dal eredetileg is a függetlenségről és arról szólt, hogy egy nő nem valaki más tulajdona.
A film készítői eredetileg is szerették volna valahogy felhasználni a dalt, végül pedig a történet nagy zárójelenetéhez került.
És amikor Diane Keaton, Bette Midler és Goldie Hawn együtt énekelnek, azért nehéz nem mosolyogni.
Talán kicsit túl hollywoodi.
Talán kicsit túl tökéletes.
De működik.
Ami kevésbé működik
Persze Az elvált nők klubja sem tökéletes.
A történet időnként túlságosan kényelmes megoldásokkal dolgozik, a férfi karakterek pedig sokszor inkább karikatúrák, mint valódi személyiségek. A film bosszúszála ráadásul helyenként kiszámíthatóvá válik, és vannak olyan pillanatok, amikor az alkotók mintha egy kicsit túl sokat szeretnének egyszerre elmondani a női önállóságról, a válásról, az öregedésről és a barátságról.
A korabeli kritikák sem voltak teljesen egyöntetűek: volt, aki a főszereplők közötti kémiát és a humort dicsérte, míg mások szerint a film története nem mindig tudott mit kezdeni az erős alapötlettel.
Én valahol középen állok.
Nem azért szeretem, mert hibátlan.
Hanem azért, mert van benne valami nagyon emberi.
Végszó – miért érdemes újranézni?
Az elvált nők klubja egy igazi kilencvenes évekbeli feel-good vígjáték, de közben meglepően sokkal többről beszél, mint három elvált nő bosszújáról.
Szól arról, hogy mennyire könnyű elveszíteni önmagunkat egy kapcsolatban. Arról, hogy milyen nehéz újrakezdeni akkor, amikor már azt hisszük, túl késő. És leginkább arról, hogy néha egy barát az, aki akkor is emlékeztet rá, kik vagyunk, amikor mi magunk már elfelejtettük.
Diane Keaton, Bette Midler és Goldie Hawn pedig egyszerűen élvezik, hogy együtt lehetnek a vásznon.
Ha pedig a végén felcsendül a You Don’t Own Me, és egy pillanatra te is úgy érzed, hogy most aztán bármit meg tudnál csinálni az életben, akkor a film pontosan azt érte el, amit szeretett volna.
Ez volt a mai #20Péntek20Film kihívás ajánlója – egy hét múlva egy újabb filmmel jelentkezem! Októbertől visszatér a 18:00 órakor történő publikálás.
