Érezted már úgy, hogy a saját otthonod a legbiztonságosabb hely a világon? Aztán egyszer csak rájössz, hogy ez az egész csak illúzió? Pontosan erre az alapötletre épít a Netflix egyik sci-fi thrillere, Az utolsó ház (eredeti címén The Last House), amely a mai #20Péntek20Film kihívás témája.
Bezárva a saját otthonunkba
A film egy négytagú családot mutat be, akik egy hétköznapi napon azt tapasztalják, hogy minden ajtajuk és ablakuk megmagyarázhatatlan módon bezáródik – és semmi nem tudja őket kinyitni. Ahogy telnek a napok, hetek, majd hónapok és évek, a család kénytelen megtanulni, hogyan éljen túl a négy fal között: saját ételt termeszteni, találékonynak lenni, és szembenézni azzal a rejtélyes erővel, ami fogva tartja őket.
A rendezői székben Louis Leterrier ült (ismerős lehet a Most, tessék! és a Lupin sorozatból), a főszerepekben pedig Greta Lee és Wagner Moura látható, mint a család szülei. Leterrier a Tudumnak adott, a film premierje körül megjelent interjújában arról beszélt, hogy a film alapvetően megkérdőjelezi azt, mit is jelent a biztonságos otthon fogalma – a családi házat egy olyan ellenséges térré alakítva, ahol a túléléshez összefogásra van szükség.
Ami tényleg működik
Nálam pontosan ez volt a film legerősebb húzása: az első fél óra után egészen máshogy néztem a saját lakásom bejárati ajtajára. A klausztrofóbiás alaphelyzet – hogy egy család fokozatosan kénytelen újraszervezni az életét négy fal között, miközben az idő múlásával egyre inkább elveszíti a reményt a szabadulásra – kellően nyomasztó ahhoz, hogy az ember tényleg végigizguljon egy-két jelenetet. Greta Lee és Wagner Moura kettőse hitelesen adja vissza azt a feszültséget, ami egy ilyen helyzetben óhatatlanul kialakul a szülők között: hol egymást és a gyerekeket tartják életben, hol egymás idegeire mennek.
Ahol akadozik a történet
Ahol viszont szerintem megbicsaklik a film, az a második felvonás vége felé érkezik, amikor a rejtélyes külső fenyegetés kezd konkrét formát ölteni. Az addig épített, pszichológiai alapú feszültség helyett a történet egyre inkább a klasszikus katasztrófafilmes/szörnyfilmes vonalra vált át, és ez nálam kicsit megtörte a lendületet – mintha a rendező nem bízott volna eléggé abban, hogy a „bezártság” önmagában elég ijesztő, és rá kellett dobnia még egy réteg misztikumot.
Végszó
Összességében Az utolsó ház egy jó egyszeri szórakozás: van benne elég feszültség, szerethető szereplőgárda és néhány igazán erős, klausztrofóbiás pillanat ahhoz, hogy megérje rászánni egy estét. Csúcsformában lévő pszichológiai thrillert viszont ne várj tőle – inkább egy hangulatos, néhol logikai bukkanókkal teli nyári Netflix-durranás, amit egyszer mindenképp érdemes megnézni, de nem biztos, hogy visszatérnél hozzá.
Jövő héten újabb ajánlóval érkezik a #20Péntek20Film kihívás, itt a Mooviefanatics oldalán. Szerdán jön a következő nyom az instagram oldalon.
