Hallottad a nagy hírt? Decemberben érkezik Hestia Potter második regénye!! Amely ismét elrepít minket a sokak által kedvelt és már jól ismert Perem világába, valamint annak különleges lakói közé. Az a megtiszteltetés ért, hogy először én mutathatom meg nektek a könyv borítóját. Nem is borzolnám tovább a kedélyeket, lássuk a borítót!
Várható megjelenés: December 6.!!!
Fülszöveg:
Lillien csupán csak egy két percig élvezhette apja megnyugtató ölelését miután a túszcsere következtében átsétált a tündérek táborába. Lughtig védelmezően zárta a lányát karjaiba és miközben arcát a lány dús, fekete hajába temette hipnotikusan egyetlen mondatot ismételgetett mely jövője záloga lehetett.
– Az engedelmességed most mindkettőnk életét megmentheti.
Lillien akkor még nem értette a szavak jelentését. Apja mondanivalója csak akkor nyert értelmet amikor kitépték a biztonságot nyújtó ölelésből és ismételten elhurcolták a tündérek világába, ahol újabb hosszú napokon átnyúló torony rabságba kényszerült magányosan. Sem Lughtiggal sem egyéb számára ismerős tündérrel nem érintkezhetett. Még a tanács nem döntött sorsáról, addig csupán csak egy névtelen rab volt a tündérek birodalmának egyik toronyszobájában.
Lillien a napok múlásával egyre inkább megértette a férfi szavainak súlyát a tanácsgyűlés akaratának elfogadásáról, azaz, hogy az ő engedelmességén múlik mindkettőjük élete. Így hamar belátta bármire is fogja őt kérni a tanács azt egyelőre lehajtott fejjel szolgalelkűként elfogadva fogja tűrni.
A lázadók serege mely a legkisebb létszámmal vett részt ebben a csatában legelsőként távozott a véráztatta mezőről abban a szent meggyőződésben, hogy velük tart a lázadók vezérének fia. Ám ezzel szemben Sebtyán néhány nappal később már Inezával a boszorkánnyal igyekszik a vad, betörhetetlen sárkányához, hogy azzal egyesülve végre szíve szerelmével is együtt lehessen. Figyelmen kívül hagyva a törpök jövőbe látó álmát, miszerint Norát egy sárkány pusztítja el.
A wolferek Rodosz vezetésével diadalittasan tértek vissza a világukat rejtő vízesés mögé abban az önhitt tudatban, hogy a farkasok népe legyőzhetetlen. Rodosz a császáruk ebben a pillanatban még teljes erejével hitt a saját szent háborújában, és abban, hogy ez által megszilárdítja családja hatalmát a trónon. Ehhez az úton kötelező áldozatként tekintet csupán Ládor halálára és Nora szabad akaratának elvesztésére.
Mindeközben Nora kényszerházassága, szíve fájdalma és apja elvesztése után vak dühe által kirobbantja a perem valaha volt legnagyobb háborúját a népek között.
Axian ezt próbálja megakadályozni. Továbbá maréknyi követőivel bosszút fogad, hogy elégtételt vesz a császáron a népét ért igazságtalanságokért és kiszabadítja kedvesét a tündérek fogságából.
A szerzőről:
Hestia Potter 1986-ban született, foglalkozása a számok és betűk nyerő párosából áll, ugyanis író és könyvelő egy személyben. Első regénye a Legendary-Lázadás 2016-ban jelent meg magánkiadásban. A történet hamar belopta magát az olvasók szívébe, amit mi sem bizonyít jobban mint, hogy az írónőnek már több, mint 4000 kedvelője van a közösségi médiában. Továbbá az a több száz kép, melyet olvasóitól kap. Az írónő már kamasz kora óta érdeklődik az írás iránt. Ezt még egy korábban készült interjúban árulta el nekem. A második részben új világokkal és szereplőkkel ismerkedünk meg, többek közt a sellőkkel és a sárkányokkal. Amennyiben nem szeretnél lemaradni a megjelenéssel kapcsolatos további információkról, irány az írónő oldalára!
Kapcsolat:
További szép estét!