Kedves Olvasók! A hónap elején írtam épp egy új cikket és már itt is vagyok egy másikkal, továbbá már egy új cikksorozatot készítek elő, amely hamarosan fog megjelenni. Az utóbbi időben magyar íróktól származó könyveket is rendeltem, vagy kaptam, melyeket most kezdek olvasni, illetve Bessenyei Gábor A jövő harcosai-t már el is olvastam.
És kezdetét veszi az istenvadászat…
Megvallom rég éreztem már így egy könyvvel. Utoljára Az Éhezők Viadala volt az, ami ennyire letudta kötni a figyelmem. Bár meg-meg szakításokkal olvastam a könyvet, mert sajnos én nem az a típus vagyok, aki egyszer leül és már el is olvassa, nekem kell egy kis idő, illetve kertes háznál mindig van mit csinálni, de ezt a könyvet mikor letettem is folyamatosan azon kattogtam, hogy mi lesz, hogy fog folytatódni? Egyszerűen nagyon tetszett. A könyv legtetején megpillanthatjuk azt a feliratot, hogy Az Olimposz legyőzése 1. ebből adódik, hogy a görög mitológiával kapcsolatos, illetve, hogy lesz folytatása, amit én az elsők közt fogok megrendelni. Mi ebben a tanévben tanultunk a görög istenekről, de ebből a könyvből sokkal, de sokkal több mindent meg tudtam róluk. Már az elején megfogott és ez nagyon jó volt, mert nem kellett várni esetleg oldalakat, mire történik valami. Eseménydús, váratlan fordulatokat bőven tartalmaz, és ez teszi olyan remekké. Nagyon sok jót hallottam a könyvről, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jó. A főszereplők nagyon jól ki vannak találva, nagyon jól el lehet őket képzelni, könnyen lehet velük azonosulni. Az istenek is egy teljesen új megvilágításba kerülnek. Nagyon tetszett az, ahogy Bessenyei Gábor elképzelte, hogy Zeusz hogy teremt villámokat. Minden isten, aki szerepelt a könyvben szintén nagyon jól meg volt tervezve, nekem legalábbis tényleg nagyon tetszettek. Az események a könyv vége felé felgyorsulnak, még izgalmasabbá válnak és szívszorítóbbá. Ezt leginkább Erik monológjára értem, amiből kiderül, hogy mi mindent is bukhatnak, ha nem sikerül a küldetés. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem szeretnék spoilerezni és ezt egy darabig még tartani is fogom, szóval ez most ennyi lenne. A második részről, amint megjelenik és elolvastam valószínű, hogy részletesebb véleményt fogok írni.
Értékelés:(Bővül az értékelés a fülszöveggel!)
- Borító: Nagyon szép, sok munka van, benne jól összefoglalja azt, amit a könyvben olvashatunk. Nálam egy fontos szempont volt, amikor kiválasztottam a könyvet. 5/5
- Fülszöveg: Szintén nagyon fontos szerepet játszott a könyv megvásárlásánál. Lényegre törő, jól megfogalmazott. 5/5
- Tartalom: Szerintem mondanom sem kell, hogy 5/5
- Főszereplő (k): Marcell, Adria és Erik egy igazán izgalmas kalandra visz minket vissza a múltba, az istenek világába. 5/5
- Mellékszereplő (k): Kéer, Klothó istenek és mindenkit nagyon kedveltem. Ez az első könyv, amit nem húzok le a mellékszereplők miatt, ez már haladás. 5/5 (Ezt jól jegyezze meg mindenki, nem biztos, hogy lesz még ilyen.)
- Helyszínek: A jelen a múlt, az Olimposz és minden egyes hely az istenek palotájától kezdve az erdőkig nagyon jók. 5/5
Összesen: 30/30= 100% – Csak ajánlani tudom, nem csak fiataloknak. Minden Percy Jackson rajongónak, vagy aki csak egy kicsit is kedveli a görög mitológiát, vagy egyáltalán aki csak szeretne egy szuper könyvet olvasni.
Nyugodtan leírhatod a véleményedet hozzászólásban, vagy a Facebookon!