Kedves Olvasóim! A mai napon egy újabb könyvről alkotott véleményem olvashatjátok. A mai napra Bessenyei Gábor: A feledés folyója című regényét hoztam el nektek, amit most olvastam el, szóval frissek az élmények.
Marcell, Erik és Adria nyara más, mint a kortársaiké, hiszen a tanév végén hihetetlen kalandokba keveredtek. Lenyűgöző kalandokat éltek át, leleplezték az áruló görög istent és helyrehozták az időzavart. Ám valami még sincs rendben. Egyre több furcsaság akad a jelenben. Hogyan kerülnek hárpiák egy panelházba?! Zeusz kérésére visszautaznak az ókori Görögországba, megtalálni a medréből eltűnt alvilági folyót, aminek vízétől a holtak elfelejtik az emlékeiket. Az alvilág már az összeomlás szélén áll, az idő szövete meghasadt, és mitikus szörnyek szöknek át a jelenbe. A jövő harcosai versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a feledés folyóját, mielőtt minden összeroppan. Ám ahogy nyomoznak, és megismerik az istenek korábbi tetteit, egyre több szörnyűségről hallanak. Talán még nagyobb a veszedelem, mint gondolták… Hőseink újabb sodró kalandra indulnak. Tarts velük az izgalmas úton!
Vélemény:
Először is fontosnak tartanám, hogy a jövő harcosainak méltó folytatása. Hőseink egy lehengerlő, izgalmas, fondorlatos, árulást nem mellőző varázslatos utazásra hívnak minket vissza a görög istenek korába. A könyvet nagyon élveztem. Amikor elkezdtem olvasni, elkezdett a fejemben lejátszódni a könyv előző részének a cselekménye, úgy éledt fel bennem, mintha most olvastam volna. Egy izgalmas harcjelenettel indul a könyv, és egyben utalással a múltra, szerintem ezért jöttek bennem elő az előzmények, de nagyon élveztem. Kiderült, hogy a múltban a harcosok helyre tették a dolgokat, azonban még sincs minden rendben.(Nem akarok spoilerezni, de ha véletlen elejtek egy-egy információt, ne haragudjatok meg.) Ez az évnyitón be is igazolódott, amikor egy nagyon izgalmas jelenet tárult elénk, amikor is a múlt tiszteletét tette a jelenben, ha nem akarok sokat mondani így jellemezném, akik olvasták, azok tudják mire értem, akik olvasni fogják, majd ők is megértik. Fantasztikus volt oda vissza utazgatni, megismerni az istenek sötét titkait és az ókori Görögországot. Voltak megható és kiszámíthatatlan jelentek, ahol érezni lehetett a feszültséget. pl.: Héliosz vagy Démétér meglátogatásánál. A főszereplőkkel könnyen lehet azonosulni és átérezni a helyzetüket, érzelmeiket, félelmeiket. A harcosok útját továbbra is az istenek segítik vagy akadályozzák. A történet egy nem várt fordulattal ért véget, kíváncsian várom, hogy mi lesz a folytatásban. A könyvet egyébként hamar el lehet olvasni, én magam is meglepődtem, hogy milyen hamar.
Összegzés:
- Borító: A könyv borítója nagyon tetszik. A tervező nagyon eltalálta. 5/5
- Fülszöveg: Csábítóan hangzik, amit ír és kíváncsivá teszi az embert. 5/4
- Tartalom: A könyvet nagyon élveztem. Könnyen olvasható, gyors sodrású, izgalmakkal teli. 5/4,5
- Főszereplő(k): A főszereplők bátran kiálltak minden próbát és megmentették megint a világot. A kéerre is szeretnék kitérni. A halálistennő továbbra is az egyik legnagyobb arca a könyvnek. Én is akarok egy kéert! 5/5
- Mellékszereplő(k): Több mellékszereplője is van a könyvnek, vannak, akikben kellemeset csalódtam pl.:Hermész,Irisz, viszont az sok szörnyűség, amit az istenek tettek, hát… 5/4
- Helyszínek: A helyszínek, főként a múltban játszódnak, viszont nekem nagyon tetszettek. 5/5
Összesen:30/27,5-92% Méltó folytatása az előző résznek, csak ajánlani tudom.