Randi Kimondok minden mondhatót (a fecsegésben annyi báj van), de bárcsak arra volna mód, hogy mibenlétem konstatáljam. Meg a te mibenlétedet. A csíkos kabátot, a kesztyűt, a szipli-szeplős részeket a soha-már-be-nem-rekesztjük röhincsélések tetején (hogy nem potyog nyakadra egy sem?) vagy azt, hogy ez a te meg én végsősoron mit is jelentsen. Hogy a sok pusziból mi lett. Hogy van-e közös mibenlétünk. Hogy véletlenül vagy direkt van az, ha egy ütemre lépünk. Hogy akkor ez most szerelem (tudod, a soha-el-nem-válunk én-csak-veled-te-csak-velem) vagy egyszerűen csak úgy járunk?
| Szösz néne Fönt a Maszat-hegy legtetején, ahol érik a Bajuszos Pöszméte, és ahol sose voltunk még, te meg én, ott ül a teraszán Szösz néne. Ott ül a teraszán, vénkora tavaszán, néha kiújul a köszvénye. Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin, szimatol körülötte az öszvére, hogyhogy sohasem tetszik berekedni a nagy dudolásban, Szösz néne? Hogyhogy a köszvény, hogyhogy az öszvér nem szegi kedvét, Szösz néne? „Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek, nálam csupa szösz az asztal, a kerevet, csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon, szösz van a padlón, csempén, plafonon, szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin, szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön, öszvér, köszvény, semmi sem búsít, nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.” Futottak a Takarítók a teraszhoz, sipitoztak máris: „Szösz néne, Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz, nem lesz ennek rossz vége? Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám, szösz van a porcica kunkori bajszán, szösztelenítsünk, portalanítsunk, föltakarítsunk, Szösz néne?” Fönt a Maszat-hegy legtetején, ahol érik a Bajuszos Pöszméte, és ahol sose voltunk még, te meg én, dudorászik a teraszon Szösz néne: „Szösztelenítés, portalanítás, föltakarítás? Kösz, még ne.”
|